Julia Donaldson: Bot Benő

Bottal üthetik nyomomat, ha egyszer eltűnök…

 

Hogy honnan, az teljesen mellékes, hiszen nem földrajzi, hanem etikai ügyben fordulok a (remélhetőleg nagy) közönséghez. A közelmúltban ajándékoztam ugyanis a Bot Benő című könyvet egy nagycsoportos óvodás hölgynek, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy majd ő fogja elmesélni, sőt, hamarosan elolvasni a történetet néhány hónapja született húgának. Természetesen a vásárlás előtt, mint mindig, tájékozódtam, nehogy valami csalódás érjen - engem. Meg persze az ajándékozottat. De ha nincs kifejezetten előírva, milyen könyvre vágyik az illető (vagy a szülői bizottság), miért ne választhatnék valami olyasmit, ami engem is érdekel… 

 

Bot Benő története történetesen olyan, amit már a könyv fülszövege alapján is el akartam olvasni. A borító is tetszett, valószínűsítettem hát, hogy a belbecs is igényes marad, és ebben nem kellett csalódnom. Amitől elsőre kissé megriadtam az, hogy a sztori versben van elbeszélve, és ez néha egy magyar anyanyelvű szerzőnek, s általa az olvasójának is komoly gondot okoz. Ráadásul műfordításról van szó, úgyhogy kemény botba vágta a fejszéjét a fordító, aki ezt az írást akarta magyarra átültetni - de sikerült könnyed, humoros és könnyen felolvasható magyar szöveget alkotnia. 

 

Másik kellemes meglepetésem, hogy Bot Benő szívszorító történetét keménylapos kiadásban olvashatja az érdeklődő, vagyis én. Na jó, nem én.  A célközönség nálam némileg fiatalabb, és ha még a kishúgok, kisöccsök is be vannak vonva egy közös mesélésbe, mégiscsak indokolt a strapabíró kivitel. Márpedig legyenek bevonva, mert ez egy megrendítően szép, tragikusan komikus, komikusan megrázó történet, amin minden korosztálynak van elgondolkodnivalója, például az, hogy milyen jogon ítélünk meg (és el) valakit az első benyomás vagy egy ránk kényszerített előítélet alapján. Mert azt mondanom sem kell ugye, hogy míg a kölkök a meséjükkel vannak elfoglalva, a szülői közösség is azon kapja magát, hogy teljes gőzzel szurkol, hogy Bot Benő sorsa jobbra forduljon, miközben azért - nyilván kissé szégyenkezve - rettentően jól mulat a tulajdonképpen tényleg rettentően groteszk kalandokon. 

 

Mindenki nyugodjon meg, a végén minden rendbe jön. És mindenkit kérek, hogy semmilyen bottal ne üsse a nyomomat, ha véletlenül eltűnnék. És engem se, ha nem tűnnék el.

A könyvtárban itt található.