Fügedi Erik (1916–1992) történész, levéltáros, könyvtáros, egyetemi tanár
105 éve született Fügedi Erik (Bécs, 1916. szeptember 22. – Budapest, 1992. június 18.) történész, levéltáros, könyvtáros, egyetemi tanár
Felvidéki családban született Filipek Erik néven. Vezetéknevét 1934-ben változtatta Fügedire. A Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult latin–történelem szakon, ekkoriban publikálta első írásait településtörténetből. Az egyetemen Mályusz Elemér fedezte fel tehetségét, és az ő segítségével indult el a történészi pályán is. 1938-ban doktori címet szerzett. Anyanyelvén kívül beszélt szlovákul, németül, franciául és az angolul, illetve latintudása is kitűnő volt.
A tudományos fokozat megszerzése után a Magyar Országos Levéltárba nyert felvételt. 1943-tól részt vett a szlovák levéltárakban végzett mikrofilmezési munkákban. A háború végén Pozsonyban tartózkodott, onnan tért vissza Budapestre a levéltárba. 1945 végén a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium létrehozta a veszélyeztetett magángyűjtemények miniszteri biztosa hivatalt, amelynek célja a kulturális emlékek további pusztulásának megakadályozása volt. Fügedi is ott kezdett el dolgozni, s miután 1946 elején főnöke lemondott posztjáról, ő vette át a helyét, és miniszteri biztosként dolgozott tovább. A tisztet 1949 végén megszüntették, ekkor a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának munkatársa lett csoportvezetői beosztásban, innen pedig 1950-ben a Levéltárak Országos Központjához került, ahol osztályvezetői minőségben dolgozott. Feladata az új levéltári rendszer, a közlevéltári hálózat működésének megszervezése volt.
1952-ben politikai okból leváltották, és a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjához helyezték vissza, azonban egy év múlva onnan is elbocsátották. 1952-ben három kollégájával közösen írt kötete jelent meg, amelyben a magyarországi középkori cseh nyelvű oklevelek szövegét tették közzé. Elbocsájtását követően jó ideig nem dolgozhatott tudományos pályán. 1953-tól 1961-ig a Gyümölcs- és Főzelékkonzervgyárban alkalmazták. A gyárban tervkészítéssel és számvevő munkával foglalkozott. Annak ellenére, hogy nem volt tudományos státusban, nem távolodott el a történettudománytól. A „száműzetés” évei alatt többek között a Tanulmányok Budapest múltjából című évkönyvben a lengyel és a német várostörténeti irodalomról jelentek meg írásai, valamint ekkortájt adta közre a Középkori várostörténetünk statisztikai forrásai című közleménysorozatot is, amelyeket már a történeti statisztikai iránt érdeklődés inspirált.
1961-ben tudott újra tudományos munkakörben elhelyezkedni, ekkor a Magyar Történelmi Társulat adminisztrátora lett. Ezt követően, 1965-től 1980-ig, a KSH könyvtárának történeti statisztikai kutatócsoportjában dolgozott. Kezdetben tudományos munkatársként, 1969-től tudományos főmunkatársként, 1972 és 1980 között a kutatócsoport vezetőjeként működött. 1981-ben nyugdíjba vonult. KSH-s évei alatt a Statisztikai Szemle szerkesztőbizottsági tagja volt. Ebben az időszakban teljesedett ki pályája. Konferenciákon és nemzetközi fórumokon adott elő. 1972-ben megszerezte a történettudományok kandidátusa címet, 1984-től kezdődően egyetemi oktatóként tevékenykedett, 1985-ben elnyerte a címzetes egyetemi tanárságot az ELTE-n, 1986-ban pedig a történettudományok doktora cím birtokosa lett.
Pályája kezdetén a településtörténet érdekelte, majd a középkori magyar várostörténetben mélyedt el, munkásságának utolsó évtizedeit pedig a középkori magyar gazdaság- és társadalomtörténeti – népi kultúrával, vallásossággal, mentalitástörténettel kapcsolatos –, illetve a középkori elitre vonatkozó kutatások jellemezték. Ő alkalmazta először a szociológia és a kulturális antropológia módszereit a magyar történettudományban. Az 1970-es években tudománynépszerűsítő írásai is megjelentek. Ezeket a munkáit nemcsak a nagyközönség fogadta jól, hanem a szakma is elismeréssel szólt róluk. Életművét 1992-ben Széchenyi-díjjal ismerték el.
A szöveg forrása: Cseh Gabriella – Kovács Csaba: Fügedi Erik. In: Portrék a magyar statisztika és népességtudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. Főszerk.: Rózsa Dávid. Budapest, 2014, KSH Könyvtár. 227–229. p.
A tudományos fokozat megszerzése után a Magyar Országos Levéltárba nyert felvételt. 1943-tól részt vett a szlovák levéltárakban végzett mikrofilmezési munkákban. A háború végén Pozsonyban tartózkodott, onnan tért vissza Budapestre a levéltárba. 1945 végén a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium létrehozta a veszélyeztetett magángyűjtemények miniszteri biztosa hivatalt, amelynek célja a kulturális emlékek további pusztulásának megakadályozása volt. Fügedi is ott kezdett el dolgozni, s miután 1946 elején főnöke lemondott posztjáról, ő vette át a helyét, és miniszteri biztosként dolgozott tovább. A tisztet 1949 végén megszüntették, ekkor a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának munkatársa lett csoportvezetői beosztásban, innen pedig 1950-ben a Levéltárak Országos Központjához került, ahol osztályvezetői minőségben dolgozott. Feladata az új levéltári rendszer, a közlevéltári hálózat működésének megszervezése volt.
1952-ben politikai okból leváltották, és a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjához helyezték vissza, azonban egy év múlva onnan is elbocsátották. 1952-ben három kollégájával közösen írt kötete jelent meg, amelyben a magyarországi középkori cseh nyelvű oklevelek szövegét tették közzé. Elbocsájtását követően jó ideig nem dolgozhatott tudományos pályán. 1953-tól 1961-ig a Gyümölcs- és Főzelékkonzervgyárban alkalmazták. A gyárban tervkészítéssel és számvevő munkával foglalkozott. Annak ellenére, hogy nem volt tudományos státusban, nem távolodott el a történettudománytól. A „száműzetés” évei alatt többek között a Tanulmányok Budapest múltjából című évkönyvben a lengyel és a német várostörténeti irodalomról jelentek meg írásai, valamint ekkortájt adta közre a Középkori várostörténetünk statisztikai forrásai című közleménysorozatot is, amelyeket már a történeti statisztikai iránt érdeklődés inspirált.
1961-ben tudott újra tudományos munkakörben elhelyezkedni, ekkor a Magyar Történelmi Társulat adminisztrátora lett. Ezt követően, 1965-től 1980-ig, a KSH könyvtárának történeti statisztikai kutatócsoportjában dolgozott. Kezdetben tudományos munkatársként, 1969-től tudományos főmunkatársként, 1972 és 1980 között a kutatócsoport vezetőjeként működött. 1981-ben nyugdíjba vonult. KSH-s évei alatt a Statisztikai Szemle szerkesztőbizottsági tagja volt. Ebben az időszakban teljesedett ki pályája. Konferenciákon és nemzetközi fórumokon adott elő. 1972-ben megszerezte a történettudományok kandidátusa címet, 1984-től kezdődően egyetemi oktatóként tevékenykedett, 1985-ben elnyerte a címzetes egyetemi tanárságot az ELTE-n, 1986-ban pedig a történettudományok doktora cím birtokosa lett.
Pályája kezdetén a településtörténet érdekelte, majd a középkori magyar várostörténetben mélyedt el, munkásságának utolsó évtizedeit pedig a középkori magyar gazdaság- és társadalomtörténeti – népi kultúrával, vallásossággal, mentalitástörténettel kapcsolatos –, illetve a középkori elitre vonatkozó kutatások jellemezték. Ő alkalmazta először a szociológia és a kulturális antropológia módszereit a magyar történettudományban. Az 1970-es években tudománynépszerűsítő írásai is megjelentek. Ezeket a munkáit nemcsak a nagyközönség fogadta jól, hanem a szakma is elismeréssel szólt róluk. Életművét 1992-ben Széchenyi-díjjal ismerték el.
A szöveg forrása: Cseh Gabriella – Kovács Csaba: Fügedi Erik. In: Portrék a magyar statisztika és népességtudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. Főszerk.: Rózsa Dávid. Budapest, 2014, KSH Könyvtár. 227–229. p.
2021.09.22.