Moskát Anita: Irha és bőr
Budapest, GABO, 2019. 608 p.
Raktári jelzet: 659639
Alig két évtizede állatok milliói bábozódtak be világszerte, hogy aztán félig emberré alakulva bújjanak elő. Az emberiségnek hozzá kellett szoknia, hogy többé nem a Homo sapiens az egyetlen értelmes faj, és hogy a teremtés újabb hullámai megállíthatatlanok...
Régóta szemezek az írónővel, és most végre elkezdtem olvasni az új könyvét. Nem tudom, milyen szálak fűzik Gödöllő és környékéhez, de én itt élek, úgyhogy az első fejezeteket csak félszívvel tudtam olvasni, mert közben elképzeltem, ahogy ez a káosz testet ölt az orrom előtt, talán éppen azokon az utcákon, ahol naponta végighaladok, és megpróbáltam kitalálni, hol helyezhette el a rezervátumot. Aztán jött a többi kérdés: ha a könyvbéli világképben élnénk, vajon én hogy cselekednék? Az otthoni népes állathadsereget hogyan kezelném? A kötet szélsőséges megmozdulásait mutatja meg az emberi természetnek – lásd az első fejezetet vagy a rezervátumi katasztrófaturisták viselkedését. Mi van azokkal az emberekkel, akik családtagként szeretik az állataikat, ők is képesek lennének félelmükben brutálisan meggyilkolni őket? Netalán még a katasztrófa bekövetkezése előtt eltenni őket láb alól? És vajon az állatok addigi természete mennyiben változik meg? Egy kutya elfelejtené a hűségét, vagy továbbra is ragaszkodna, esetleg gondolkodással helyettesítené az ösztönöket?