Illyefalvi I. Lajos (1881. március 9. – 1944. április 10.)
75 éve ezen a napon hunyt el Illyefalvi I. Lajos statisztikus, címzetes egyetemi tanár, a Székesfővárosi Statisztikai Hivatal igazgatója, az MTA levelező tagja.
Janisch Imre Lajos néven született, az Illyefalvi nevet 1907-ben vette fel.
1908 novemberében kezdett dolgozni Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatalában. Pályáján gyorsan haladt előre, 1911-ben miniszteri fogalmazó, 1918-ban miniszteri segédtitkár, 1919-ben miniszteri titkár és 1924-ben a hivatal aligazgatója lett. A székesfőváros törvényhatósági közgyűlése 1926-ban választotta meg az akkor már nagy múltú és európai hírű hivatal igazgatójává.
1915 és 1924 között a Budapesti Liszthivatal helyettes vezetője is volt, és eredményesen alkalmazta a fő városban az élelmezési jegyrendszert. Ennek során alaposan megismerte a főváros gazdasági és szociális helyzetét. Sikeres tevékenységéért elnyerte a háborús polgári érdemkereszt III. osztályú kitüntetését. 1917-ben a budapesti Eötvös szabadkőműves páholy tagja is lett.
Tizenhét éves igazgatói tevékenysége során nagyméretű statisztikai felvételeket kezdeményezett, amelyek különösen a főváros gazdasági és szociális helyzetére vetettek új fényt. Nevéhez fűződött a munkanélküliek első összeírása a fővárosban, a választójogi statisztikai munkálatok megszervezése, az 1920-as és az 1925-ös épület- és lakásszámlálás megtervezése. Szervezői és szerkesztői tehetségét is nagy elismerés övezte. Fiatal tehetségek sorát nyerte meg a tudományágnak és adott számukra publikálási lehetőséget. Széles körben népszerűsítette a statisztika tudományát. Tevékenysége utolsó éveiben ő kezdeményezte az új székház építését is.
1926-ban újra megindította a Városi Szemlét, és az ő szerkesztésében jelent meg a Statisztikai Közlemények, a Statisztikai Értesítő, a Budapest székesfőváros statisztikai és közigazgatási évkönyve, a Statisztikai Zsebkönyv, a Statisztikai Havifüzetek, a Magyar Városok Statisztikai Évkönyve.
1932-ben magyar királyi kormányfőtanácsos lett a magyar statisztikai tudomány fejlesztése terén szerzett érdemei elismeréséül. Az MTA 1936-ban iktatta levelező tagjai sorába. 1928-ban az ISI rendes tagjai közé fogadta. 1934-ben az intézet londoni ülésén a nagyvárosok statisztikai bizottságának állandó előadójává választották. Tagja volt az OST-nek, alelnöke és választmányi tagja az MST-nek, tagja az MKT-nak, a Társadalomtudományi Társulatnak, a Magyar Konjunktúra Kutató Intézetnek. A Magyar Városok Szövetsége tiszteletbeli tagjává választotta.
1940–1942-ben az árellenőrzés országos kormánybiztosa volt, feladata az ár-megállapítási, áremelési és forgalmiadó-felszámítási irányelvek kidolgozása és betartatása lett. A kormányzó a honvédelmi igazgatás terén szerzett érdemei elismeréséül Signum Laudisszal tüntette ki.
Forrás: Molnár Sándor János: Illyefalvi I. Lajos. In: Portrék a magyar statisztika és népességtudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. Főszerk.: Rózsa Dávid. Budapest, 2014, KSH Könyvtár. 331-332. p.