A dráma egyik – mára szinte elfelejtett – műfaja a hangjáték, amely a hangművészet egyik különlegessége. Az 1890-es évektől a rádió hatalmas technikai újdonságnak számított és a színházi közvetítések szinte a kezdetektől műsoron voltak.
1924-ben készült el hivatalosan az első rádiójáték, az angol Richard Hughes írta egy bányakatasztrófában lámpa nélkül maradt munkásokról. Fontos, hogy a hangjáték nem hangzó színház, hiszen speciális írói, rendezői és színészi képességeket kíván (hangeffektusok alkalmazása, a kulisszák, a gesztusok és a mimika hanggal való megjelenítése).
Magyarországon 1951-ben jött létre a Rádiószínház szerkesztősége, hogy az irodalmi igényű klasszikus és kortárs műveket rádióra alkalmazza, meghatározó vezetője Cserés Miklós volt. Legismertebb és leghosszabb ideig futó darab a Szabó család volt, az utolsó években pedig a fiatalabb korosztály felé nyitottak (Vacka Rádió, Időfutár). "A hangjáték akkor jó, ha egy-két perc után elfelejtem, hogy rádiót hallgatok, és látom magam előtt, mi történik – mondta Solténszky Tibor dramaturg, rendező, a Rádiószínház utolsó vezetője. – (…) Mindennek valódi cselekvésnek kell hatnia a hangok terében, hallgatóként el kell felejtenem, hogy a színészek egy mikrofon előtt olvasnak. Fontos a jó ritmus, a játéknak folyamatosan fenn kell tartania az érdeklődést.” 2011-ben a Rádiószínház szakszerkesztősége megszűnt, de az addig készült felvételek a mai napig a műsoron vannak, a hangjáték rajongóinak örömére.
